Robin Sunrise: Aquarnata (e-könyv)

2,990Ft

Kategória:

Leírás

Az „Aquarnata” egy, a Föld testvéreként létező bolygón játszódik, melynek nevét a könyvszéria is viseli. A planéta az első kötet prológusában komoly változáson esik át: egy pusztuló társadalom alakul újjá, megjelenik a varázslás és a vágy arra, hogy a világ szebb legyen, mint egykor volt. Mágia és technológia egyaránt jelen van a mindennapokban, a túlvilág és az evilág között pedig már nem létezik az egykori távolság.
A prológus eseményei után, közel százezer évvel később folytatódik a történet a fiatal közrendű nő, Padparadsa szemszögéből. Az olvasó tanúja lehet a trónörökössel szövődő szerelmének, baráti kapcsolatainak, olykor vicces, olykor veszélyes helyzeteknek, valamint annak, miként alakítja át Padparadsa életét a trón és a mágia. Az Aquarnata-sorozat az életről, a boldogság természetéről, valamint az emberi lélekről szól. Különböző kalandos, fantasztikus, s hétköznapi helyzetek segítségével, más-más nézőpontból mutat be minket, embereket: érzéseinket, gondolatainkat, küzdelmeinket, valamint fejlődésünket. Minderről egy „nagy család” tagjai mesélnek – 6 köteten keresztül.

Robin Sunrise

Vásárlást követően letölthető népszerű e-könyv formátumokban:
EPUB: a legtöbb okostelefonon, táblagépen, e-könyv olvasón e-könyv formátum
MOBI: Amazon Kindle e-könyv olvasóra készült formátum

További információk

Megjelenés éve:

2024.