Muzsikál a tél (novellák és versek)

2,000Ft

Csak 5 maradt készleten

Kategória:

Leírás

A forró nyári napok után a fűtött szobából hóesést nézni egészen más érzés. Az ember mindig elégedetlen – sajnos. Amikor melege van, hidegre vágyik, amikor fázik, melegre. Pedig minden évszak maga a csoda… csak másképp.
Más a nyár perzselő duruzsolása, és más a tél muzsikája, mégis mindegyik szép, ha beengedjük az érzést a lelkünkbe, a tavasszal és a rozsdás ősszel együtt, akik mint hűséges testőrök enyhítik a forróság és a hideg erejét, egyensúlyt hozva a világra.
Így év végén fellapozzuk gondolatainkban az év emléknaplóját, összegezzük, mit tettünk meg és mit nem, soroljuk a sodródó események sorát, és rácsodálkozunk arra, hogy elrepült ismét egy év. Jóleső érzéssel bekuckózódunk egy bögre teával, vagy forró csokival a fűtött szobánkba, és hagyjuk, hogy néhány napra kicsit lelassuljon a világ, mert szükség van rá. Arra, hogy csak hallgassuk a tél muzsikáját. Tudom, ez sajnos nem mindenkinek adatik meg, ezt jól tükrözik ennek a könyvnek a versei és novellái is, de hinnünk kell az apró csodákban, mert enélkül még keményebb és fájdalmasabb lenne a minket körülvevő világ.
Mit is írhatnék zárszóként és nyitó gondolatként ehhez a kötethez, mint azt, hogy keressük a jót, tegyünk meg mindent, amit lehet, hogy a saját életünk, és másoké is dallamokkal, boldogsággal legyen tele, félresöpörve a fájdalom kegyetlen harcosait, amelyek körülöttünk ólálkodnak.
Utazzatok velünk az emlékek, álmok és gondolatok vonatán egy szebb és jobb jövő felé, mert a reményt soha nem adhatjuk fel!

Bakos József

További információk

Tömeg 0.29 kg
Méretek 210 × 148 × 30 mm
Megjelenés éve:

2024.

Kötése:

Puhatáblás, karton

Méret:

128×210 mm

Oldalszám:

300